A hangulat már pazar volt a kezdésre, majdnem telt ház, mintha az Azték stadionban lettünk volna. Nem hiába, Mexikó fullos csapattal jött, csak Vela és Johnny Magallón hiányzik, már akinek, hisz ők amúgy sem lennének kezdők. Az amcsik elleni párharc igazi gigászok csatája is lehet majd, mert hát ők sem aprózták el a neveket. Látva a meccset nem tudom, hogy ki tudná addig Mexikót megállítani..Talán Marquez kispadra ültetése volt az egyetlen meglepetés a kezdőcsapatban, amúgy a kapuban végre visszafoglalta a helyét a nem csak nagyon tehetséges, de végre nem a törpekapus kategóriába tartozó Ochoa, a védelemben Juarez, Fernandez, a Hollandiában focizó Moreno és a veterán Salcido, előttük Israel Castro(talán itt játszhatna majd Marquez)és Torrado szűrt, míg a támadósor a vb-n látott: a két szélen Barrera és Guardado, dos Santos pedig tömködi labdákkal elől Chicharitot, aki talán a torna legnagyobb sztárja. Minden idők egyik legerősebb Gold Cupos csapata, ez biztos. A salvadori csapatban nekem meglepő volt, hogy Romero és Sanchez sem kezdett, a salvadori szülőktől származó USÁ-ban született Alvarez meg sérülés miatt hiányzott.
Mexikó szokásosan kezdte a Gold Cupot, nyögvenyelősen, legalábbis az első félidőben. A kapujukhoz szegezték szegény salvadoriakat, akik azért néha megkaparintották a labdát, veszélyes ellentámadásokat vezettek és ha pontrúgást kaptak, akár 40 méterről is rálőtték, ilyesmiből is született a mérkőzés első helyzete, a szitáló labdánál Ochoa azért résen volt. Barrerának volt egy nagy helyzete, de alapvetően meddő volt a mezőnyfölény, Chicharitonak nem nagyon ment dos Santos és Guardado halvány volt. Tényleg egyedül Barrerában lehetett bízni, aki alaposan megforgatta nem egyszer Hernándezt.
Nem úgy a második félidőben! Nem tudom mit mondhatott fiainak de la Torre, aki egyébként látszólagos nyugodtságával eléggé tekintélyteremtő jelenség a kispadon, de a mexikóiak százszázalékra pörögve kezdték a második félidőt és ugyan hatalmas szerencsével, de hamar vezetést szereztek a remekül játszó Juarez révén. Utána meg már ment minden mint a karikacsapás, Zelayának ugyan volt még egy nagy helyzete, de ezzel a salvadoriak ki is pukkadtak és sorra kezdték kapdosni a gólokat, elsősorban a nagyon feljavuló Guardado és dos Santos remek játékának köszönhetően. Chicharito meg, amikor helyzetbe került belőtte, őt is felszabadította az első 2 gól, mert előtte tiszta ziccerben a remek reflexű Montesba lőtte a labdát. Akkor még úgy éreztem, hogy talán félnek is egy picit a salvadori csodakapustól, de aztán a későbbi gólok némelyikében már ő is benne volt. És Hernández háromszor talált be. 20 perc alatt lőttek egy négyest a mexikóiak és utána is mentek, az ember érzése az volt, hogy már az első kör után sem akarnak másodikak lenni, a cél az öt gólos különbség volt, ami össze is jött. A salvadori csapatban nekem kifejezetten tetszett az Alas testvérpár? játéka. Costa Rica ellen a továbbjutásért fognak harcolni, mert a gólkülönbségük különben nem túl biztató, egy esetleges vereséggel valószínű a búcsú. És nehéz dolguk lesz a két meccset látva, ráadásul elvesztették a tizenegyes előtt kiállított Gonzalezt is a védelemből...
